EARTH’S MIGHTIEST: Hogyan kaptad meg Percy Jackson szerepét?
Logan Lerman: Kaptam egy szövegkönyvet az ügynökömtől és azt mondta ő is és Chris Columbus is, hogy meg kellene próbálnom. Nagyon szerettem volna vele dolgozni ezért visszajeleztem, hogy a részese akarok lenni.
EARTH’S MIGHTIEST: Milyen felkészüléseket kellett tenned Percy karaktere érdekében?
Logan Lerman: Ez volt az első alkalom, amikor nekem fizikailag ennyit kellett készülnöm egy szerepre. Meg kellett tanulnom búvárkodni, kardozni, boxolni és repülni…
EARTH’S MIGHTIEST: Azt hogyan oldottátok meg, drótokkal?
Logan Lerman: Igen, de ez igazán más volt, mert a kötelek közül néhányat nekem speciálisan hoztak létre, hogy úgy tűnjön mintha a lábamon lévő cipőktől repülnék. Körülbelül öt különböző kötéllel tanultam meg a repülést. A nehezebbek közül azt használtuk, amelyik olyan volt, mint egy háromszög. Hozzáerősítették a lábaimhoz, és ahogy mozgattam őket egyre magasabbra jutottam a saját testsúlyomat használva.
EARTH’S MIGHTIEST: Milyen érzés volt a levegőben lenni?
Logan Lerman: Elég rémisztő volt. Főleg amikor felszállsz, és ott repülsz a kamera és az emberek felett. De azt is tudod, hogy teljes irányítás alatt állsz.
EARTH’S MIGHTIEST: Milyen volt Chrisszel dolgozni?
Logan Lerman: Könnyű volt vele együttműködni. Rengeteg ötlete volt a forgatás során, hogy mit lehetne még jobban csinálni és nekünk is szabad utat engedett. Nagyon izgatott volt, hogy egy ilyen filmet rendezhet.
EARTH’S MIGHTIEST: Percy milyen utat jár be?
Logan Lerman: Percy egész története akörül forog, hogy vissza akarja kapni az anyukáját és, hogy megvédje őt az alvilág mélységeitől. Közben őrült kalandokon megy át, hogy megtalálja őt.
EARTH’S MIGHTIEST: Szeretnél ilyen lenni?
Logan Lerman: Nem. Én egy átlagos fickó vagyok, úgyhogy nehéz magamat elképzelni egy ilyen helyzetben.
EARTH’S MIGHTIEST: Szeretnéd ezt folytatni?
Logan Lerman: Tudod az elmúlt egy évben ezen a filmen dolgoztam szinte megállás nélkül. Remélem, egy napon betörök a filmvilágba. A filmezés mindig is egy hobbi volt, amit nagyon szerettem csinálni és szeretném egész életemben csinálni. Viszont érdeklődöm a kamera mögötti dolgok után is.
EARTH’S MIGHTIEST: Mit mondanál azoknak akik még nem látták a filmet, miért nézzék meg?
Logan Lerman: Nos, a film készítői és mi színészek megpróbáltunk szórakoztató filmet készíteni, hogy egész idő alatt szórakozni tudjatok, de az igazság az,hogy a film agresszív lett. Összegezve: Teljesen agresszív.